Dérné V. Erika – Csőmester

Ahogy visszatértünk az őszi szünetről, az első Webmesterek szakkörön meg is mutattam a gyerekeknek a CSŐMESTER elnevezésű játékot, ami személyes kedvencem is egyben. https://jatekter.ugyesedni.hu/apps/BD-TO0158/ 

Azért választottam ezt elsőként, mert egyebek között az algoritmikus gondolkodást is fejleszti. 
A feladat lényege, hogy egy működő vízvezetékhálózatot kell kialakítani a játékfelületen. A program oktató része megmutatja az egyes eszközök – cső, kalapács és franciakulcs – funkcióit a játékban. Ez számunkra különösen érdekes volt, mert többségében fiúk voltak a foglalkozáson, és jót beszélgettünk az eszközök kapcsán  A pályakialakítást nehezítő elemekkel is itt ismerkedhetünk meg.

A játék különböző szinteken keresztül segíti többek között a vizuális memória, a megfigyelőképesség, a tervező – előrelátó gondolkodás fejlődését, az esetleges hibák javításának lehetőségét. 

A gyerekek számára a program használatát a világos, egyértelmű felépítés, a könnyen beazonosítható piktogramok és a rövid, egyértelmű utasítások teszik egyszerűvé. 

Egy-egy pálya teljesítése után kedves visszajelzést kapnak, s eldönthetik, hogy folytatják-e a játékot vagy sem. Ugyanakkor a program lehetőséget ad arra is, hogy bármikor pályát vagy feladatszintet váltsanak. Ezen kívül megerősítő visszajelzés is van a játékban, amely segítségével csak a jól megépített csőrendszert fogadja el a program – ezáltal nem frusztrálja a gyerekeket a rossz válasz terhével. 

Mi tableteken dolgoztunk, amelyen tökéletesen futott a program, s ahogy a képen is látható az ügyesebb gyerekek mindkét kezüket használva játszottak az eszközön. A pedagógusokat egy módszertani leírás segíti – ez minden más programnál is megtalálható.
Néhány vélemény a gyerekektől ezekre a kérdéseimre: 

Mi tetszett? Min változtatnál?

  • Szuper volt, a szabad játék tetszett a legjobban.
  • Minden tetszett, nem változtatnék semmit.
  • Jó lenne, ha a pályaszerkesztőben létrehozott pályát azonnal el lehetne indítani.
  • Lehetnének másféle akadályok is (fa, épületek) vagy utak, ami alá be lehet tenni a vezetéket.

S mindannyian azt mondták, hogy ki fogják próbálni otthon is.